mikrobio

A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program” című kiemelt projekt keretei között valósult meg.

…és a laborban, kicsiben

2014.02.28. 13:02 | Krizsán Krisztina | Szólj hozzá!

Az izolátumok antimikrobiális szerekkel szembeni érzékenységének meghatározására többféle módszer is létezik. A hagyományos módszer szerint komplett táptalajra masszívan oltjuk a megfelelő sűrűségű konídium szuszpenziót, majd dugófúróval lyukakat fúrunk a táptalajba, ahová a vizsgálni kívánt anyag megfelelő koncentrációjú oldatait pipettázzuk és mérjük, hogy egy, két és három nap elteltével mekkora gátlási zóna alakul ki a hatóanyag helye körül (hivatalos nevén agar diffúziós teszt). A különböző szerek gátlási zónáinak mérete alapján lehet következtetni, hogy melyik szerrel szemben érzékenyebb illetve kevésbé érzékeny a vizsgált mikroorganizmus. Mutatok egy példát is, hogy könnyebb legyen elképzelni.

agardiff.jpg

Ennél a módszernél már létezik egy kisebb térfogatban, egyszerre több izolátummal és hatóanyaggal, így gazdaságosabban kivitelezhető, illetve könnyebben mérhető, kvantifikálható módszer, melyre nemzetközi szabványok készültek (emiatt publikációkban is elfogadottabb előző társánál). A mikrodilúciós módszer lényege, hogy egy 96 lyukú mikroplate-en végezzük az egész tesztet. Hatóanyagonként adott térfogatra meghatározott koncentrációkat kell hígítani, ugyanígy meghatározott mennyiségű konídiumot tartalmazó szuszpenziót kell készíteni, melyeket speciális tápközegben, kis térfogatban (200-250 µl), egy közös well-be (lyuk) kell felvinni a mikroplate-re, majd spektrofotometriásan, illetve szabad szemmel leolvasva pontosan meghatározhatók az egyes hatóanyagok gátlási koncentrációi 24, 48 és 72 óra után. A módszer további előnye, hogy hatóanyag kombinációk in vitro hatásának vizsgálatára is kiválóan alkalmas, melyből megállapítható, hogy a két hatóanyagot együttesen alkalmazva fellép-e köztük kölcsönhatás és ha igen az milyen jellegű. Ide is beszúrom a kísérleti rendszerben alkalmazott eszközöket, hogy könnyebb legyen elképzelni, hogyan is kivitelezem (balra a mikroplate, jobbra egy sokcsatornás pipetta látható, ami jelentősen felgyorsítja a plate-ek összemérését).

plate.jpg

Mikrodilúciós módszerrel kezdtük meg a manapság leggyakrabban alkalmazott gomba-ellenes hatóanyagok gátlási koncentrációinak meghatározását a rendelkezésünkre álló Bipolaris izolátumokkal szemben. Az eredményekre majd később térek ki.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mikrobio.blog.hu/api/trackback/id/tr555836864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása